SZÁNTÓ Piroska
(1913, Kiskunfélegyháza - 1998, Budapest)
Festő, grafikus. 1931-től az Iparművészeti Iskolában, majd egy év után a Képzőművészeti Főiskolán, Szőnyi Istvánnál tanult, ahonnan baloldali, politikai tevékenysége miatt kizárták. Ezt követően magániskolában, Vaszary János tanfolyamát látogatta. 1934-ben csatlakozott a Szocialista Képzőművészek Csoportjához. 1937-ben Bálint Endre hívására ment először Szentendrére, ahol a Korniss Dezső és Vajda Lajos körül csoportosuló fiatalok köréhez csatlakozott. Ettől kezdődően haláláig a szentendrei művészélet szereplője. 1945-től 1948-ig, feloszlásáig az Európai Iskola tagja volt. Korai műveit későbbi munkásságában is fel-feltűnő expresszív hangvétel jellemzi.
A 40-es évek elejétől Vajda késői, szürrealista műveinek hatására találja meg képi gondolkozásának egyik ciklikusan visszatérő arculatát, a szürrealisztikus, antropomorfizált növény- és állatábrázolásokat: száradó kukoricák, burjánzó káposztafejek, konok, kemény mákok, elhullott pillangók vallanak a művész érzelmeiről. Az 50-es évek második felében új stiláris vonások jelennek meg műveiben a francia lírai absztrakció hatására: a sziporkázó színek testes, fekete vonalakból érzékenyen szövődő hálóba kényszerülnek. A különböző témák sorozatokban való feldolgozásának szándéka a 60-as évektől kezdődően felerősödik, a képépítés azonossága mellé sokszor technikai eljárásokat és anyaghasználatot is társít a művész. Így születik a rohamosan pusztuló népi kultúrával és a tradicionális morális értékek felszámolódásával való szembesülés inspirálta, esendő útszéli keresztekről, meggörbült pléhkrisztusokról, málladozó temetői pietákról lapidáris egyszerűséggel festett csoportja. Hasonló élményekben és a háborús emlékekben gyökeredzik a bajóti asszonyokról a 70-es évek második felében készített, monumentális, a pasztell technika által líraivá szelídített figuráinak sora.
A 70-es években indul a Szerelmesek c. sorozata. A sorozat korai darabjain indázó vonalakkal rajzolt, arany, ezüst, fekete és fehér színekkel, dekoratívan festett, csurgatással készült, a csontvázukig lemeztelenített, ölelkező figurák mind tematikailag, mind stilárisan a szecesszióban fogant előképek továbbgondolásai. E sorozatnak a művészi pálya utolsó évtizedében keletkezett, a posztmodern festészettől is megérintett darabjain a színvilág gazdagabb lesz és az un. tupfolásos technika elősegíti, hogy matériában is érzékibben jelenítse meg egymásnak feszülő párjait.
Életművét a Szombathelyi Képtárnak ajándékozta 1988-ban. Irodalmi értékű elbeszéléseiben életének fordulópontjairól vall és kortársainak állít emléket.
Pásztorfiú 1941 Tus, papír, 465 x 600 mm Ferenczy Múzeum, Szentendre
Rózsaszínű hold II.
1947 Pasztell, papír, 790 x 530 mm Ferenczy Múzeum, Szentendre
|
Szántó Piroska sokarcú művészetének egyik, életét átszővő, jellemző vonulata a temészettel kialakított, egyre bensőségesebbé váló kapcsolatából ered. Rajzain és pasztelljein a 1940-es évek elején tűnnek fel először hajladozó kukoricák és napraforgók, mint a művek főszereplői.
Majd őket követik a friss tormalevelek, virágzó és érett mákok, fodrozódó kelkáposzták. A közelről szemlélt sarjadó és hervadó vegetációban azonban nem pusztán csak a levelek, szárak és indák szeszélyesen szép rajzolatának megörökítése vonzza a művészt, hanem érzelmi, hangulati rezdüléseinek megtestesítőit látja bennük. Az élmény mélyen gyökerezik: félárvaként, mostoha körülménynek között nevelkedik Kiskunfélegyházán. Sokat kóborol egyedül a város környéki puszta határban, ahol a jelentéktelennek tűnő növények mindennapi, apró változásai felerősödnek, antropomorfizálódnak a magányos gyermek lelkében. Ezeket az emlékeket hozhatja felszínre Vajda Lajos elszáradt, korhadó gyökerek ihlette, kései grafikáival való találkozás. A negyvenes években a háború okozta kiszolgáltatottság és félelmek így öltenek testet a vihar gyötörte, száradó kukoricákban, fagytól megfeketült tányérú napraforgókban. Ezek az élmények visszhangzanak a Rózsaszínű hold II. c. pasztelljének a nyirkos, ködös levegőt érzékeltető, megnevezhetetlen szorongásokról valló, sejtelmesen kusza kompozíciójában is, mely egyben az elkövetkezendő tragikus évek intuitív előérzetét is hordozza.
Lepkék - Pasztell, papír, 980 x 430 mm Ferenczy Múzeum, Szentendre
Magyar Krisztus 1968 Olaj, vászon, 100 x 60 cm Ferenczy Múzeum, Szentendre
Szerelmesek (Csontzene) 1970 Olaj, vászon, 60 x 102 cm Ferenczy Múzeum, Szentendre
Könyv:
Piroska
Székely András: Szántó Piroska
"Szántó Piroska magányos jelenség a magyar művészetben… Különös adottságokkal rendelkezik. Kihallgatja a napraforgók beszédét, örömüket és szenvedésüket, előtte éppúgy megszólal a ló, mint a szentendrei padlások figyelő arca, éppúgy meglátja a virág szemét, mint a lepkeszárnyét, vagy mint az emelkedettségében szomorú magányra ítélt templomtoronyét. A tárgyak és lények belső egységét festi meg..." Körner Éva
A Holnap Kiadó legújabb kötete már tipografikus képét illetően is megnyerő: Szántó Piroska egyik jellegzetesen szép festményét és közismert szignóját alkalmazva a borítón (Csizi Renáta terve), a belívek műnyomó papíron tárulnak elénk – amint az egy művészeti albumtól elvárható. Sajnálatos, hogy a könyv mégsem igazán album, ahhoz kevés benne a színes reprodukció, azok is esetlegesen válogatottak, nem tartalmazzák Szántó Piroska fő műveit. Bántó, hogy a művek kötelező méret-technika megjelölése csaknem minden esetben hiányzik. (A könyvet íróként és sorozatszerkesztőként Székely András jegyzi.)
Akkor hát mi az, amit kezünkben tartunk? Hagyjuk a műfaji besorolást, maradjunk ennyiben: izgalmasan szerkesztett, egy szuszra végigolvasandó, rapszodikusan csapongó bemutatása a huszadik század egy (illetve két) kiemelkedő művészszemélyiségének. Szándékosan használom a rapszodikus jelzőt, ami a választott művész személyiségéhez nagyon is jól illik, s amely terminus technicust a férj, a nagy költő, Vas István oly gyakran alkalmazott versei műfajaként, sőt címeként is. Érdemes megjegyezni, hogy Vas hatalmas rapszódiáit éppen az ötvenes-hatvanas években a Szántó Piroska szerelme által nyert, tomboló életigenlés hatására írta, ő maga – ezt előző és későbbi versei egyaránt mutatják – inkább intellektuálisan szemlélődő, szorongó-elégikus alkat volt.
Ezt a tényt, úgy gondolom, Székely András is felismerte, és ezért – nagyon helyeselhetően – kettejükről írja-szerkeszti könyve legjobb oldalait, arra irányítva figyelmünket, miként tudta e két művész csaknem fél évszázadon át fölragyogtatni egymásban a legmélyebb, legkatartikusabb alkotó képességeket.
Idézzük ide Vas István: Rapszódia egy őszi kertben című versének néhány sorát:
"Magunkra gondolok, a szívre, a gyomorra, nem a haláltól félek-féltelek, de miért kell nekünk magunktól undorodva megérnünk – hogyha megérjük a telet?"
Majd néhány sorral később:
"a kertünk új és új szépség, akkor is ha pusztul meglátjuk végre mit szereztünk bőrön, beleken, szerveken túl?"
És a vers végén:
"...itt győzni fog minden enyészeten a szépség!"
Igen ám, de amíg Vas István maradandó költői nagyságát nem szokás vitatni (legfeljebb hallgatni róla), Szántó Piroskát nem mindig sorolja a műtörténetírás a legnagyobbak közé. Ő inkább csak úgy szerepel a szakmai köztudatban, mint a legkiválóbb szentendreiek egyike. És mint feleség. Tény, hogy ez utóbbi szerepet tudatosan vállalta. Ebben a műtörténeti vélekedésben Székely, a szerkesztő is felelős, ezért kiváltképp jól tette volna, ha legalább ez alkalommal megkísérel elemzőbben értékelni, határozottabb állásfoglalást kimunkálni. Ő azonban ezt nem teszi – és nem lehetetlen, hogy bizonyos szempontból igaza van. Lehet, hogy Szántó Piroska nem valós életművének remekeivel tartozik nagy művészeink sorába, inkább varázslatos személyisége, természetközeli, sugárzó lénye, nőiességének áradása válik életművé. Tehetsége írásaiban is épp oly káprázatos egyediséggel nyilvánul meg, mint festészetében – mint élete utolsó évtizedeiben ez közismertté vált. Megjelent kötetei közül a Bálám szamara néhány opusza, a Forradalmi szvit, és mindenek előtt az Akt, éppolyan magával ragadóan elementárisak, mint legszebb képei. "Bár én tudnék így írni" – rémlik fel az író-költő férj híres bemondása.
Példaszerű és magától értetődő az az alázat és lobogó lelkesedés, amivel a művészetet – nem csak sajátját vagy Vasét – szolgálta, s ami által alkotni tudott a mindennapi életben is: otthonteremtésben, munkásmozgalmi konspirációkban, kertépítésben, emberi (és állati, növényi) kapcsolatok teremtésében. Csak ő rajzolhatta meg hitelesen A macska tízezer létezésmódját, csak ő illusztrálhatta Eliot és Kipling cicaportréinak könyveit, csak ő festhette ilyen gazdag empátiával antropomorf pillangóit vagy kukorica-szerelmeseinek sorozatát. Számára a világ minden teremtménye lény volt, szinte individuum, mely lények együtt képviselték azt, amiben élet és művészet közös: az időn és téren túlnövő szeretet hatalmát. Ez a világfelfogás egészséges, ironizáló humorral és bájjal ötvözve adta a Szántó Piroska-jelenség varázsát, amely az őt ismerők vagy e könyvből megismerni szándékozók számára is derűt, energiát, "vitamininjekciót" adagol.
"Mert szebben éltünk mi tegnapiak, mint ahogy lehetett." – írja erről Vas. Ezt a többletszépséget érzi és tárja elénk Székely András érdekesen szerkesztett könyve – melynek legmegragadóbb részletei azok, amelyekben Szántó Piroska írásaiból idéz. Ha saját ítéletalkotását hiányoljuk is, módszeréért mégis hálásak lehetünk, mert a jó arányérzékkel fölidézett írások újraolvasása is öröm, de azok számára, akik a művészházaspárt még nem ismerik, az érdeklődés felkeltésére is alkalmasak. Ebben segít a művészi értékű fényképanyag (főként Gink és Koffán nagyszerű fotói), és segít az érdekesen kiválasztott anekdoták és a fölvonultatott művésztársak izgalmas sora. József Attila és Korniss Dezső, Bálint Endre és a fiatal költők: Nagy László, Kormos István, Juhász Ferenc; a jó barát Aczél elvtárs és a kalandos történelem: világháború, bujkálás, konspirációk, szerelmek és szakítások, párttagkönyv visszaadás és ötvenhat, tűrések, tiltások és Kossuth-díjak. Ez a kötet egyik fő értéke: Székely András a művész-házaspár emberközelbe hozásával a történelem utóbbi hatvan évét is átélhetővé teszi.
Zsolnai Judit
A műalkotások sorrendben: A Hold árnyéka, Angyali üdvözlet, Jézus a Tiberias tavánál
Könyvei:
|
|