Huszka József (Kiskunfélegyháza, 1854–Bp., 1934)

művészettörténész, etnográfus. Rajztanári képesítést szerzett Bp.-en. A magyar népművészet egyik tudományos fölfedezője és népszerűsítője volt. A magyar népi ornamentikát perzsa, indiai és más keleti művészetekkel rokonította, ill. azokból származtatta. Jóllehet erősen bírálták, elmélete és szemlélete – különösen a szecesszióban kibontakozó, magyar jelleget kereső iparművészetben és építészetben – igen nagy hatású volt és délibábos őstörténeti elképzelésekhez kapcsolódva az 1930-as, 1940-es évekig a történeti stílusokkal kapcsolatot kerepő kutatások kibontakozásáig élénken élt a közvéleményben. – F. m. Magyar díszítő styl (Bp., 1885); Népies ornamentikánk forrásai (Ethn., 1894); A székely ház (Bp., 1895); A magyarság háza (Ethn., 1899); A magyar turáni ornamentika története (Bp., 1930) 

Huszka József életútja

Kiskunfélegyháza, 1854. november 20. - Budapest, 1934. október 30.
Rajztanár, művészettörténész, néprajzkutató, közíró, festő, a magyar ornamentika kutatója.
A szarvasi gimnáziumban érettsigézett. Egy évet a Műegyetemen tanult, majd 1873-1876 között mint ösztöndíjas tanárjelölt folytatott tanulmányokat.
1891-1919 között a történelmi Magyarország különböző városaiban - Zentán, Désen, Sepsiszentgyörgyön - tanított. A magyarság ornamentika kincse különösen érdekelte, amellyel tanárévei alatt sokat foglalkozott. Rajztanárként elsősorban a magyar díszítőművészet megismertetésére fektetett hangsúlyt. Ezen keresztül nevelte nemzeti érzésre a fiatalságot.

Mint festőművész arcképeket és hangulatos erdélyi tájképeket festett. Ő nyerte az ezredéves kiállítás főkapujára kiírt pályázatot.

Nagy hatással volt rá a székely nép élő művészete, ami a magyarság eredetének kutatására ösztönözte. Huszka volt a magyar népművészet egyik első felfedezője, gyűjtője és dokumentálója (rajz, fénykép). Az erdélyi népi, építészeti emlékeket közkinccsé akarta tenni úgy, hogy közben tudományos igénnyel fel is dolgozta azokat. Foglalkozott az erdélyi több száz éves templomok történetével, valamint az ő felfedező munkájának köszönhető, hogy hozzáférhetőek lettek a székelyföldi református és unitárius templomok és vártemplomok lemeszelt Szent László freskói. Örök értékű munkássága nemzeti kincsünk.

A magyar díszítőművészettel kapcsolatban 6 könyvet és számos tanulmányt írt. 1930-ban megjelent életének főműve, \"A magyar turáni ornamentika története\" című, saját rajzaival, felméréseivel illusztrált könyve. Példaértékű munkássága hittel és erővel párosult, ezzel szerzett híveket országszerte a magyar hagyományok ápolására.

forrás: arpad.org